Kai: A középiskolában volt egy lány. Egy nagyon csinos, aranyos lány volt. Mikor az osztályban voltunk összetalálkozott a tekintetünk. Azt gondoltam 'Ez az!' Össze szedtem minden bátorságomat és azt mondtam neki: 'Menjünk együtt haza!', de ő azt mondta: 'nem tudok'. Másnap szülői értekezlet volt, a lány elutasította a meghívásomat 'mert anyukámmal megyek haza'. 3. nap végre együtt mentünk haza. Akkor azt kérdezte tőlem: 'Miért együtt megyünk haza?' Nem jutott eszembe semmi jó szöveg, amit mondhattam volna. 'Mi a véleményed rólam?' aztán kiböktem: 'Mert kedvellek'. Mikor legközelebb találkoztunk, azt mondta: 'Nincs mit megbeszélnünk.' és minden úgy volt, mint azelőtt. Ez egy megdöbbentő tapasztalat volt számomra.
Aoi: Együtt voltam egy olyan lánnyal, akit nagyon szerettem, és amikor el kellett válnunk (pl hazamenni), a szívem fájdalommal telt meg.
Ruki: Mikor közép iskolás tanuló voltam, elmentem egy randin Disney Land-be és felültem az ’Egy kis világ’-ra. Az úton a lány a vállamra hajtotta a fejét. Azt gondoltam ’Ez a lány teljesen belém esett.’ (nevet)
Uruha: Egy nap a kutyám meghalt. Akkor jöttem rá, mennyire szerettem, és sírtam a kutyaház előtt.
Reita: Mikor 18 éves voltam és a bandával egy stúdióban próbáltunk, híreket kaptam a nagyapámról, aki rengeteget törődött velem gyerekként. Hazarepültem és egész úton sírtam, de közben azon gondolkodtam, hogy sikerült-e valahogy viszonoznom a szeretetét.
Ruki: Mikor közép iskolába, egészség osztályba jártam, az AIDS-ről tanultunk. Amikor láttam a filmet (A barátom örökké), annyira meghatott, hogy sírtam. Nagyon megrázott.
Uruha: Mikor még óvodás voltam, a családommal elmentünk játszani a tengerhez. Ketten, a testvére és én, kieveztünk egy gumi tutajjal a nyílt tengerre, de a tutaj elsüllyedt. A testvérem kétségbeesetten úszott a part felé, de én nem tudtam úszni, fulladoztam. Apukám beugrott a vízbe és úszott, hogy megmentsen. Nagyon meghatott.
Aoi: Ez mostanában történt. Éjszakai buszon utaztam a fővárosba, mikor a buszt vártam sok barátom jött a buszmegállóba, és egy hatalmas ’hajrá’-val köszöntek el tőlem.
Kai: Engem nagyon meghatott a video játék vége (Final Fantasy X.2).
Ruki: Mikor azt mondtam: ’itt az idő, hogy elköszönjek, sajnálom’ egy embernek akit kedveltem, akkor szorítást éreztem a mellkasomban, legszívesebben sírtam volna.
Uruha: Szakítottam egy lánnyal akit nagyon kedveltem. Vissza akartam kapni, de nem jött össze. Abban az időben nem mentem részmunkaidősként dolgozni, így csak az összetört szívemmel foglalkoztam.
Aoi: Mikor a szüleimtől Tokioba utaztam, ők a bejáratnál álltak, hogy elbúcsúzzanak tőlem. Abban az időben a szívem visszafelé húzott, hozzájuk.
Kai: Bár össze voltam törve, nem bírtam elhinni, így felhívtam a telefonszámot. Nagyon meg voltam döbbenve, hogy megváltozott.
Reita: Mikor a testvérem érettségizett a gimiben, és koleszba költözött, azon a napon, mikor költözött, sírni kezdett és megölelt. Akkor én is sírni kezdtem. De….. aztán otthagyta a kollégiumot és haza költözött. (nevet)
Reita: Minden tag kér, hogy mondjak viccet. De a rekació, amit mindenkitől kapok, ’béna’. Ha végig ez megy, úgy érzem, ha a kezdetektől ez megy, nem tőlem kellett volna kérdezni!
Uruha: Csatlakoztam a foci klubbhoz, mikor közép iskolás voltam, jó klubb volt, de amikor az emberek elkezdtek játszani itt, hirtelen átalakult, és egy sport-orientált klub lett, de végig nagyon jól ment. ’Megbocsátunk ezért neked.’
Aoi: Mindig gondoltam, hogy ő egy megbocsátó ember, de én nem.
Ruki: Mikor turnézni mentem, a motromat a szülővárosomban hagytam egy parkolóban, és mikor vissza utaztam, eltűnt. Azon a napon könnyes szemekkel mentem haza. Valahogy nem tudtam megmondani az igazságot a szüleimnek, hazudtam, azt mondtam: ’Kölcsön adtam egy ismerősömnek.’ De volt egy nap, amikor a szüleim azt mondták: ’Hozd vissza a motrot!’ és akkor azt mondtam: ’Elvesztettem a kulcsot.’, aztán azt mondták: ’Van nálunk tartalék kulcs.’ Végül el kellett mondanom az igazságot, másnap elmentek a rendőrségre, amikor visszajöttek azt mondták: ’Ott van a motor.’ Mikor megnéztem a rendszámot rájöttem, hogy tényleg az én motrom, akkor is sírtam.
Reita: Volt egy nap, mikor azt gondoltam: ’Ma vezetni fogok.’ Elmentem a parkolóba, ott láttam, hogy ellopták a 4 abroncsot. Elmentem a rendőrségre, de a rendőrnek nagyon közömbös volt a hozzáállása, csak ennyit mondott: ’Hn?’ és annyira dühös lettem, hogy legszívesebben sírtam volna.
Uruha: Mikor általános iskolás voltam, korán reggel maratonunk volt, és mi valamilyen oknál fogva lesújtottunk egy sportszer boltra játszani. De a bolt egyik alkalmazottja ránk talált és felhívta a szüleinket. Akkor láttam anyukám könnyeit, ahogy sírt. Bocsánatot kértem és én is sírtam. Soha többet nem akarom a szüleim könnyeit látni.
Uruha: Ez akkor történt, mikor közép iskolás voltam, koreait ettem és elaludtam. Azt álmodta, hogy egy több emeletes épületet építettek, de én leestem róla, valamiért megrándult a testem és mögöttem egy lány volt. Úgy tettem az iskolában, mintha újra elaludnék, közben hallottam a lányok kuncogását mögöttem. Akkor igazán zavarba jöttem.
Ruki: Hokkaidoban történt egy élő koncerten. Valamiért nem volt cipő a méretemben, ami rajtam volt, az nagy volt rám. Nem volt semmi gond a koncert közepéig, amikor egy intenzív szám következett, akkor a cipő leesett a lábamról az első sorba. Nagyon zavarba jöttem.
Reita: Egyszer elkezdtem énekelni a szobámban, és a kanapé és a számítógép kürül ugráltam. A nővérem pont akkor nyitott be, én meg nagyon zavarba jöttem.
Aoi: Mikor az emberek megnézik a régi koncert felvételeinket, vagy meghallgatják a régi rádió műsorokat, zavarba szoktam jönni.
Uruha: Mikor közép iskolás voltam, kölcsön kértem egy barátom pornó magazinját. Mikor nézegettem, két oldal valamiért össze volt ragadva. Később kiderült, hogy az újság már „használva” volt. Azt gondoltam: ’Mivan?’
Ruki: Akkor történt, mikor általános iskolás voltam. Néha, pisilés után elfelejtettem lehúzni a WC-t. Egyszer pont utánam anyukám ment WC-re, és mikor kijött azt mondta: ’Úgy habzik a pisid, mint a sör. Beteg vagy?’ Ideges lettem és azt mondtam: ’Mivan? Ez komoly?’
Reita: Második évet jártam az általános iskolában, mikor kiütések jöttek ki rajtam ott. Elmentünk a kórházba, minden rendben volt. Következő nap a suliban úszni kellett volna, de megmutattam az igazolást a tanárnak. Azt mondta: ’Ugye nem értél magadhoz?’ ’Mivan? Ez komoly?’ gondoltam. (nevet)
Kai: Nemrég kórházban voltam, mivel átmenetileg megsüketültem. Reakcióm az volt: ’Mivan? Ez komoly?’ A rajongók hajtogattak nekem papír darut, és sok-sok levelet kaptam. Ezek igazán sok bátorságot adtak.
Aoi: Egyszer vidéken hagytam a gitár hevederemet, és másnap élő volt. Elmentem venni egyet, de nem volt hozzá használati utasítás. Ez olyan ’Mivan? Ez komoly?’ érzés volt.
Kai: Általános iskolában egyszer nem volt tesi ruhám. Egy lány kölcsön adta az övét. Nagyon megérintett a kedvessége. Tesi órán természetesen mindenki kinevetett a piros ruhában.
Uruha: Egyszer, mikor elvesztettem a biciklimet, egy férfi segített megkeresni. Éreztem a kedvességét.
Ruki: Középiskolás koromban a barátommal találtunk egy döglött macskát, akit egy autó gázolt el. Becsomagoltam a macskát és elvittem az út széléről.
Aoi: Mikor egyedül élsz, biztosan magányosnak érzed magad. Én képes vagyok mindenkivel nevetni, és érzem mindenki kedvességét.
Reita: Hát igen, mi ilyenek vagyunk. (nevet)
Reita: Ismerem Uruhát több, mint 10 éve és nem akarom elveszíteni őt. Mindig versengek vele. Nos, ez egyfajta rivalizálás.
Uruha: Pont úgy érzem, mint Reita. Szinte ugyan olyan szinten voltak a tanulmányi és a sport eredményeink, mindig versengtünk egymással.
Kai: Középiskolában fociztam és a barátaim közül én voltam a legjobb. Versenytársként kezeltem őket, de ők nem tartottak annak. Később néhány körülmény miatt ott kellett hagynom a football-klubbot. A barátaim ezt írták, hogy „Te mindig a riválisunk maradsz!”, és én boldog voltam, mert elismertek versenytársként.
Aoi: Én kifejezetten a saját versenytársam vagyok. Az az érzés, hogy mások legyőznek, eltörpül amellett, hogy önmagam ellen veszítsek.
Uruha: Ahogy öregebbé válok, úgy érzem, a mosolyom egyre halványul. Most, visszaemlékezve az általános iskolára, ártatlanul nevettem a dolgokon.
Ruki: A középiskolai idők alapul szolgáltak mindenkinek. Az iskolám mindig az elsők között volt. Olyan helyen éltem, ahol a szomszédok is az iskolám egyenruhájában jártak és rengeteg csínyünk volt. Ezek az ifjúságom emlékei.
Reita: Én merev lettem, de a múltban elég rugalmas voltam. Gyakran utánoztam a puhatestűek furcsa pozícióit, ezzel mindenkit meg tudtam nevettetni. Ezek voltak a szép idők a fiatalságom korában.
Kai: Együtt töltöttünk sok időt a The Gazette-ben. Nekem ezek voltak a legviccesebb és legboldogabb napjaim.
Aoi: Nem kétséges, hogy most is jól szórakozom. De a középiskolás-napjaim csínyei, tapasztalatai, azok, amik igazán megmosolyogtatnak engem.
Reita: Az alatt az idő alatt, míg az előző bandámban játszottam, a tagok egyikének elmondtam, „Nem tudok újra ezzel a bandával játszani”. A szüleimnek is mondtam, „Otthagyom a bandát és keresek valami állást!”. De ez alatt az idő alatt a banda mondta nekem, hogy „Meg kell értened minket, itt az év vége és közeledik a koncert!”, így vonakodva, de ott maradtam. Az év végén az együttes feloszlott. A következő banda, amihez csatlakoztam, szintén hamar feloszlott. Aztán következett a GazettE. Most semmi képen sem akarom itt hagyni ezt a bandát.
Ruki: A múltban én dobos voltam. [nevet] Mikor azt mondták, vokálozzak, akkor boldog voltam. Ekkor a tagok meg akartak érteni, én meg kedves próbáltam lenni.
Uruha: Ha elmegyek abba a hangszerboltba, ahová régen is jártam, mindig veszek valamit. Az impulzitásom miatt, olyan, mintha a dolgok kedvelnének. Sokszor gondolkodom azon, hogy mit vegyek a jövő havi fizetésből.
Kai: Én sokszor elbabráltam a dolgokkal és azt tudtam magamról, de ezt mókásnak tartottam. Régen fusztrált voltam a személyiségem miatt. Most úgy gondolom, jól kell éreznem magam.
Mindenki: Hn?
Kai: Hn?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése